január 8. (Szombat)

9:07. Ennyit mutatott az óra amikor felébredtem. Tényleg sikerült az elhatározásomat végrehajtani tehát aludni egy jót. Sokkal frissebbnek és határozottabbnak éreztem magam, mint tegnap mikor lefeküdtem.

Arra gondoltam, hogy ezt megünnepelem egy tejszínhabos gofri kíséretében. De nem csak nekem járt a díszreggeli, hanem Coopernek is. Így neki előszedtem a kedvenc marhahúsos eledelét. Szerintem nem túl gusztusos, de úgy tűnt ő mégis örül neki, ugyanis pillanatok alatt felfalta.

Én leültem a TV elé és ott reggeliztem. Eléggé belemerültem a műsorba, mert valami vetélkedőt ismételtek. Egyetlen nő és két férfi volt már csak játékban. Persze én végig a nőnek szurkoltam, de ő végül kiesett. Kár, pedig megmutathatta volna, hogy a „gyengébbik nem” nem is annyira gyenge és nem mellesleg egy csomó pénzt is elvihetett volna.

Miután kikapcsoltam a TV-t elolvastam a cetlit amit anyu hagyott. Ez állt rajta:

„Jó reggelt! Ha eléggé kipihented magad teregess ki! Puszil: Anyu”

Szót fogadva az írásos utasításnak, felöltöztem majd kiteregettem.

Épp a csipeszeket kerestem amikor csengettek.

– Szia Sall!-állt az ajtóban mosolyogva Brit.

– Szia Brit! Hát te?

– Mi az? Már nem is örülsz, hogy jövök?

– Dehogy nem csak megleptél!

– Hallottam mi volt!-mondta és megrázta a fejét.

– Na jó akkor gyere be!

„És még egy ember akinek mesélhetem el mi volt”-gondoltam magamban.

– Esetleg kérsz egy tejszínhabos gofrit mielőtt belekezdek?-kínáltam meg.

– Nem köszi! De nekem nem kell elmesélned mert tudom mi volt csak nem értem. Tegnap még semmi bajod nem volt vele.

– De volt bajom, mert tudtam, hogy Elizabeth előbb-utóbb műsort fog rendezni. Csak idő kérdése volt mikor.

– Viszont azt be kell vallanod, hogy erről nem Bryan tehet. Azt hiszed ő élvezi, hogy Elizabeth állandóan meg akarja kaparintani?

– Nem, de akkor sem én húztam ki a gyufát hanem ő!

– Rosszul gondolkozol, mert hibást keresel! Hidd el, hogy nem akart ő neked rosszat!

– Mégse lett jó vége!-jegyeztem meg, védve magam.

– De lehetett volna jobb, ha nem támadod le!

– Már úgyis mindegy lett volna, mert még délelőtt összevesztem vele.

– De mégis min?-kérdezte a fejét fogva.

– Azon, hogy én már akkor mondtam, hogy nem értem mit akar és, hogy valakinek ez nem tetszik. És ezen ő sértődött meg szóval…

– Gondolom azért mert olyan szépen mondtad.-jegyezte meg cinikusan.-Még mindig nem gondolod, hogy egy kicsit jogtalanul vagy mérges rá?

– Egyáltalán nem!-válaszoltam határozottan.

– És egyébként szerinted miért nem mondta, hogy miattad öntötte le az igazgatóhelyettest?

– Hogy majd én ezek után megköszönjem és felnézzek rá mint valami hősre.

– Jaj, hagyjuk már ezt a „hős” dumát! Az eszedbe se jutott, hogy ezzel nem csak az volt a célja, hogy ne legyél még jobban megbüntetve, hanem hogy a jövőhét délutánjait veled tölthesse?

– És az mégis miért lenne jó neki? Hiszen jelenleg „meg van sértődve” és nem érdeklem.

– Na jó veled nincs értelme veszekedni, mert csak a magad igazát látod!

– Ő is pont ezt mondta!-mondtam bosszúsan.

– Akkor talán igaza van. Egyébként mit terveztél délutánra?

– Még semmit.

– Akkor elmegyünk vásárolgatni!-jelentette ki.

– De előtte még kellenének a csipeszek!-mutattam a szárítóra.

– Hol tartjátok őket?

– Ha tudnám nem keresném.-mondtam azt gondolva ez teljesen logikus.

– Akkor ugorjunk neki!

15 percig tartott a lelkes keresgélés. Akkor hagytuk abba, amikor néhány dobozt kutattunk át és eltörtünk egy poharat. Anyu nem lesz túl boldog ha észreveszi.

Végül megállapítottuk, hogy bent a szél nem fogja elfújni a ruhákat, szóval befejeztük a keresést nehogy még több kárt tegyünk.

Apu és anyu azt mondták délig dolgoznak, szóval a cetli másik oldalára ráírtam kivel és hova megyek. Aztán Brit és én elindultunk.

Nagyon jó ruhás boltokba mentünk be. Vettem is magamnak két felsőt és egy nadrágot. És anyának is kinéztem egy blúzt úgyhogy ezekre a helyekre még tuti vele is visszajövök akár már holnap.

Mikor hazaértünk 3 óra volt. Anyu és apu otthon várt minket. Szerencsére még nem ettünk így négyen ebédeltünk.

Brit 6 óra körül ment el. Cooper és én hazakísértük.

– Köszi, hogy feldobtál!-mondtam hálásan.

– Nincs mit! De azért gondolkozz azon amit mondtam!-jegyezte meg és bement a házba.-Ja és köszönöm az ebédet!-kiáltott vissza az ajtóból.

– Legközelebb jöhetsz!-mondtam integetve.

Cooperrel kicsit húzós volt az út hazáig, szó szerint, mivel úgy tűnik mindenki akkor akart kutyát sétáltatni. Cooper pedig mindegyiket meg akarta ijeszteni. Persze a „nagy bátor”, amikor visszaugattak neki rögtön behúzta fülét, farkát és engem rángatott az ellenkező irányba.

Végül hazaértünk. Mondtam anyunak, hogy a vacsit most kihagyom és felmentem a szobámba. Anyu azonban kis idő múlva utánnam jött.

– Minden rendben?-kérdezte.

– Igen, persze.-mondtam kissé bizonytalanul.-Te is úgy gondolod, hogy nem kellett volna úgy Bryanre támadnom?

– Nem mondom, hogy valóban igazad volt, de végül is mondhatta volna Elizabethnek, hogy hagyjon békén. És ezt most ne úgy értsd, hogy támogatlak abban, hogy ő a hibás, mert ez azért nem igaz. Mind a hárman hibásak vagytok úgyhogy nincs értelme veszekednetek.-mondta megértően.-Ó a tini szerelem!-tette hozzá.

– Állj anyu! Én nem vagyok szerelmes!-tiltakoztam.

– Akkor hozzak egy forró kakaót?

– Az jól jönne!-bólintottam.

Az este hátralévő részében a neten böngésztem. Minden olyat kerestem ami egy kicsit elterelte a figyelmemet. Találtam egy boltot itt Londonban ahol csak körömlakkot árulnak. Elhatároztam, hogy holnap oda is benézek anyuval és kipróbálok néhány mintát a körmömre festeni, mert tegnap már nagyon belelendültem.

Cooper ma is úgy döntött, hogy az éjszakát mellettem tölti így együtt dőltünk be az ágyba.