január 10. (Hétfő)

Hogy én mennyit gondolkoztam vasárnap. Végül is arra jutottam, hogy Britnek igaza van. Nem hibáztathatom Bryant azért ami történt. De nem lennék képes elé állni és bocsánatot kérni. Még nem. Tényleg hülyén viselkedtem. Az egyetlen hibás ebben a dologban Elizabeth. Viszont azt is eldöntöttem, hogy meg fogom neki mondani, legalább a következő héten ne kezeljen ellenségként. Így talán túlélem a jövő hetet.

Vasárnap egyébként elmentünk anyuval vásárolni, és benéztünk abba a körömlakkos boltba is. Vettem vagy 10 -féle lakkot. Amikor hazaértünk nekiálltam felfesteni a mintákat a körmömre. Megállapíthatom, hogy nem vagyok egy Picasso, ugyanis egyedül a szivecske sikerült, a virág már túl nagy falat volt. Aztán tanultam még egy kicsit, mert semmiképp nem akarok úgy járni mint Rachel.

Ma reggel időben sikerült ébrednem. Örültem is, mert így volt időm hajat mosni, ugyanis tegnap lusta voltam hozzá.

Szóval megtettem minden szokásos teendőmet aztán elindultam. Vagyis csak addig jutottam, hogy kimentem a házból, mert a ház előtt állt egy autó. Hirtelen Brit ugrott ki belőle.

– Szia Sall! Gyere ugorj be!-mutatott a kocsi felé.

– Szia! De akkor nem megyünk busszal?

– Na jó! Látom neked még nagyon reggel van úgyhogy lassan mondom. Gyeeree éés eelviiszüü...

– Jól van értem és köszi!-mondtam és becsusszantam a hátsó ülésre.

Még jó is volt, hogy kocsival mentünk mert útközben eleredt az eső. Persze nálam nem volt esernyő, így ha busszal kellett volna mennem tuti megázok.

Megérkeztünk a sulihoz. Épp az aulán sétáltunk át amikor beleütköztem Elizabethbe. Nem szándékosan tényleg.

– Hülye liba! Legalább nézz az orrod elé!-förmedt rám.

– Bocs, de figyelj! Amúgy is beszélni akartam veled!

– Nem vagyok kíváncsi rád!-mondta és indulni akart de elkaptam a karját.

– Na idefigyelj! Akkor is meg fogsz hallgatni! Azt akarom mondani, hogy tartsunk tűzszünetet. Ha már úgyis egy hétig minden délután össze leszünk zárva, legalább ne szívjuk egymás vérét!

– Csak nem zavar téged, hogy nem hagyom magam? Majd most meglátod mire vagyok képes! A héten megszerzem Bryant és akkor majd sírhatsz utána! Én majd csak nevetni fogok a könnyeiden!-mondta gúnyos mosollyal.

– Te beteg vagy! Nem mondták még, hogy orvoshoz kellene fordulnod?-szólalt meg mellettem Brit.

– Nekem te ne beszélj! Csak féltékeny vagy mert te nem kellesz senkinek!

– Ezzel nem húzol fel, mert én tudom mikor és kinek kellek, és nem koslatok úgy egy fiú után sem ahogy te! Gyere Sall! Hagyjuk a pincsit!

– Engem ne mert pincsinek nevezni!-kiáltotta el magát Elizabeth.

– Mi a probléma lányok?-lépett mellénk Miss White.

– Nem érdekes!-mondta Brit.

– Akkor viszont Elizabeth, kérlek ne kiabálj itt reggel az aulában, hanem inkább indulj órára!

– De én…

– Most!-utasította Miss White, mire Elizabeth nem tudott mit tenni így elindult.-Ne foglalkozzatok vele. Tudjátok milyen.-fordult hozzánk.

– Tudjuk, sajnos!-mondtuk egyszerre Brittel.

– Na mi a hézag?-ugrott Brit nyakába hirtelen Rachel.

Hárman mentünk a terembe. Bryan már bent volt és Rickkel röhögött valamin. Nem tudom miért de kicsit feszültnek éreztem magam, így leültem a helyemre és inkább elkezdtem átolvasni a föcit.

Nagy szerencsémre nem engem hívott ki a tanár felelni. Hanem Bryant. Milyen meglepő. Végül is csak a múltkor nem kapott semmit a beszólásáért így most remélte kap egy rossz jegyet.

Nem mertem súgni neki, mert tudtam úgysem figyelt volna rám. Végül a többiek összesúgtak neki egy 2-est. De szerintem ha ötösre felel akkor sem adott volna neki ennél jobb jegyet.

A földrajz eltelt. A tanár egész tűrhetően viselkedett velem is és Bryannel is. Bryan óra közben csendben firkált mellettem a füzetébe. Többször is próbáltam erőt venni magamon, vagy százszor elmondtam magamban, hogy „egy-kettő-három most!”, de aztán végül nem szólítottam meg.

Jött a tesi, ahol legalább nem találkoztam vele, mert a lányok és a fiúk külön tesiznek. Kiütőst játszottunk. Legalább ki tudtam magamból adni a feszültséget. Ugyan másoknak a kárára, mert nem egy embert vágtam hasba a labdával, de miután bocsánatot kértem éreztem, hogy azért jól esett.

Következett egy szívmelengető osztályfőnöki Mr. Balstonnal.

– Gratulálok Miss Osmer!-kezdte amint belépett.-Még alig van itt egy hete, rögtön felborítja iskolánkban a rendet, ráadásul nem is egyedül, hanem beleviszi ebbe az egészbe Bryant és Miss Balmant is. Elmondaná, hogy is történt ez az egész?

–Elizabeth kezdte azzal, hogy leöntött.-mondtam és folytattam volna ha hagyja.

– De ez nem volt elég rendbontás önnek, így még nagyobb felfordulást csinált azzal, hogy mint az óvodában szokás, visszaadta Elizabetzhnek amit tett. De, hogy fokozza a helyzetet, bevonta Bryant, hogy öntse le az igazgatóhelyettes asszonyt Mrs. Hayburnt. Valószínűnek tartom, hogy ettől azt várta, majd mások is csatlakoznak és az ebédlőt rommá változtatják. A kérdés az, hogy Mr. Goldwin miért ment bele?

– Ezt a témát szerintem már mellőzhetnénk.-mondta Bryan.

– Miattam öntötte le az igazgatóhelyettest.-próbáltam megvédeni.

– Azt tudom! Most mondtam el. Csak még nem tudom miért.

– De nem úgy értettem!

– Tudja mit! Hiába magyarázkodik ebből nem húzza ki magát! Szóval tisztázzuk! Csak egy valamit szeretnék. Hogy rendesen viselkedjen és ne tegyen kárt!-szögezte le.

Ezek szerint most már ott tartunk, hogy én úgymond belekényszerítettem (?) Bryant ebbe a dologba.

– Mondtam, hogy mellőzzük.-szólalt meg mellettem Bryan.

Ezzel gondolom arra célzott, hogy utána nem kellett volna megszólalnom. Pedig most én akartam megvédeni őt. Erre csak még mélyebbre ástam magam.

De legalább hozzám szólt. Akkor annyira nem haragszik. Vagy csak okítani akart? Komolyan mondom, a tanácstalan szót rólam mintázták.

Francia következett. Reméltem, hogy itt senki nem készül a megaláztatásomra.

Bejött a tanár és intett, hogy üljünk le.

–Bryan és Sallie az igazgatóiba!-mondta franciául Mr. Andrews.

– Mit csináltam?-kérdeztem bizonytalanul.

Még jó hogy nem értettem az egészet, hiszen a tanár még csak akkor lépett be az ajtón én pedig eddig meg se mukkantam.

– Azt én nem tudom, csak hívattak titeket.-tárta szét a karját a tanár.

Bryannel felsétáltunk az igazgatóiba. Mr. Dawking már ott várt minket Mrs. Hayburnnel az oldalán. Egyébként az a nő mindig ott ácsorog mellette vagy mi?

– Szervusztok! Csak arról akartam szólni nektek, hogy ma délután az iskolapszichológussal fogtok beszélgetni. Szeretném ha együttműködnétek vele.

– Nekem nincs szükségem agyturkászra.-mondta Bryan.

– Én viszont azt mondom, hogy van szóval nyugodtan beszélgethetsz vele négyszemközt is ha kell.-vágott vissza az igazgató.

– Most mehettek!-szólalt meg Mrs. Hayburn. Persze, hogy be akart kapcsolódni a „fontos” ügyekbe.

– Minek ez a felhajtás?-kérdeztem szerintem magamtól miközben lefelé tartottunk a lépcsőn, ugyanis Bryan nem felelt.

Francia után a szünetben Rachel és Brit érdeklődött, hogy mi volt.

-Pszichológusra van szükségünk!-jelentettem ki.

– Mi? Azt tudtam, hogy Elizabeth orvosi segítségre szorul, de hogy ti is.-mondta elképedve Rachel.

– Reggel én is ezt mondtam neki.-pacsizott össze Brit Rachellel.

– Szóval délután pszichológus fog velünk beszélgetni. Szerintem ésszerűbb lenne, ha valaki az afrikai éhező emberekről tartana nekünk kiselőadást, hiszen kaja ment kárba. Az, hogy leveseket borogatunk egymás nyakába, még nem jelenti azt, hogy nem vagyunk épelméjűek.

– Ha így mondod nem mondanám, hogy normálisak vagytok.-jegyezte meg Brit.

Fizika volt az utolsó óra Mrs. Glove-val. Röpdolgozatot iratott. Az elméletet szóról szóra tudtam, de a számolásnál elakadtam. Bryantől nem akartam segítséget kérni, mert az túl álszentség lett volna a részemről, így megpróbáltam magamtól boldogulni. Nem nagyon sikerült. Csak egy számolásos feladatot adott, úgyhogy a 4-es legalább meglesz.

Óra után a lányokkal ebédelni mentünk. Rosszul érintett, hogy amikor vettem ki a kaját, a konyhásnő azt mondta, idézem: „Nem akarok balhét!” Ez nagyon gáz! Mostantól én lennék a rosszkislány aki az ebédet nem megeszi, hanem fegyverként használja?

Lényegtelen, mert a kaja megint ehetetlen volt, szóval ma is több értelme lett volna ha Elizabeth nyakában landol.

Miután éhesen kimentem az ebédlőből elbúcsúztam a lányoktól és elindultam az iskola pszichológiai részlegébe, jelen esetben az igazgatóhelyettesibe.

Már 15 perce vártuk bent a pszichológust amikor kopogtak.

– Helló Sall! Gyorsan vedd ezeket el mert szerintem mindjárt itt lesz!-nyomott a kezembe két szendvicset lihegve Rachel.-Az egyik a tiéd, a másik Bryané. Amina küldi!-hadarta és elrohant, épp időben mert egy nő tartott felfelé a lépcsőn.

Gyorsan letettem Bryan elé az egyik szendvicset.

–Rachel hozta. Azt mondta Amina küldi.

– Majd megköszönöm neki.-válaszolt és többet nem is foglalkozott velem.

Egyébként a pszichológus egészen tűrhető volt. Tulajdonképp velünk nem is beszélt csak Elizabethtel. Neki tényleg szüksége volt rá. Legalábbis nagyon úgy tűnt. Csak panaszkodott neki meg panaszkodott. Én viszont nyugodtan elfogyasztottam a szendvicsemet, nem úgy mint Bryan, aki hozzá sem nyúlt. Szóval így telt az elzárásunk.

Amikor kimentem a suliból esett az eső. Egy ideig csak ácsorogtam az ajtóban hátha eláll, de nem volt nagy a valószínűsége így inkább elindultam. Hiszen ez London.

-Sallie? Gyere csak!-kiáltott egy ismeretlen hang mire megfordultam.-Igen te!-intett egy magas 20 körüli fickó egy kocsi mellől.

Bizonytalanul sétáltam oda a szakadó esőben.

„mi van ha el akar rabolni, valami szervkereskedő, vagy lehet, hogy odamegyek és majd hirtelen Dubaiban ébredek. És egyáltalán honnan tudja a nevemet?”-gondoltam magamban.

– Szia! Bryan bátyja vagyok!-nyújtott kezet.

– Én pedig Sallie, bár úgy tűnik tudod.-válaszoltam és kezet ráztam vele.

– Persze, te vagy a lány akiről mesélt.

– Mesélt?-kérdeztem értetlenül.

– Aha! Csak annyit akartam, hogy döntsd el mit akarsz, ne bizonytalanítsd el!

– Hogy én? Mármint…

– Hali tesó!-csapott bele a bátyja Bryan tenyerébe.

– Helló, ti meg miről beszélgettek?-kérdezte Bryan felhúzott szemöldökkel a bátyjától.

– Csak felajánlottan Sallnek, hogy hazavisszük.

– De nem is arra megyünk, tudod.-tiltakozott Bryan kicsit sem feltűnően.

–Tényelg nem kell! Szeretek buszozni.-mondtam gondolván, ha Bryan nem akarja, hogy menjek akkor én sem akarom, hogy elvigyenek.

– Azt mondtam, hogy elviszünk, úgyhogy csak szállj be! Egyébként meg rosszul hazudsz.-mondta és be is ült a volán mögé.

Bryan és én még kint álltunk az esőben. Mikor ránéztem láttam az arcán, hogy neki ez nagyon nem tetszik. Tuti lesz majd a bátyjával egy vitája.

Nem nagyon tudtam mit tenni, beszálltam hátulra. Végül is jobb volt mint buszozni. Még így is, hogy valakinek nem tetszett.

– Itt merre?-kérdezte Bryan bátyja.

– Balra.-válaszolt Bryan helyettem.

– Az ötödik ház.-fejeztem be a mondatot, hogy azért a mi házunkhoz én navigáljak.

– Köszi a fuvart!-mondtam mikor kiszálltam.

–Szivesen!-intett Bryan bátyja és el is mentek.

Akkor esett le, hogy azt sem tudom, hogy hívják. És ha továbbra is ilyen viszonyban leszek Bryannel valószínűleg sosem tudom meg.

Én bementem a házba ahol anyu és apu már várt. Gondolom látták ahogy kiszálltam az autóból.

– Szia kicsim!-köszönt anyu.

– Kikkel jöttél?-tért a lényegre rögtön apu. Mi mást is vártam tőle?

– Szia anyu, és neked is szia apu! Bryan bátyja hozott el.

– Miért furikáz téged Bryan bátyja?

– Mert jött Bryanért és, hogy ne ázzak meg engem is elhoztak. Más kérdés?

– Akkor kibékültetek?-kérdezte anyu.

– Nem.-válaszoltam és felmentem a szobámba.

A vacsi (sült hal és rizs) nagyon jól esett, mert csak egy szendvicset ebédeltem, úgyhogy eléggé éhes voltam.

Utána megfürödtem és a kanapén tévéztem. A szobámban is nézhettem volna, de most ott nem volt kedvem. Közben Cooper a kandalló előtt feküdt és szundikált.

Azon gondolkoztam, hogy vajon miért mondta, hogy „döntsem el mit akarok, és ne bizonytalanítsam el”. Gondolom Bryanre gondolt. De mit döntsek el és miben ne bizonytalanítsam el? Kezdem azt hinni, hogy csak szórakozott. Bár komolynak tűnt.