január 4. (Kedd)

Az éjjeli alvás szinte semmi volt, mert Coopernek, miután feltettem magam mellé, még mindig volt valami nyüge amit úgy hozott tudomásomra, hogy bökdöste az arcom. Ameddig pedig aludtam rémálmok gyötörtek. Az utolsó ilyen nagyon kellemes álmom arról szólt, hogy futok egy sötét folyosón aminek sosincs vége és közben közelednek a falak, aztán leizzadva felébredtem.

Hat óra volt. Még fél órát aludhattam volna, legalábbis megpróbálkozhattam volna vele, de nem gyötörtem inkább magam hanem felkeltem.

Körbenéztem a szobámban Coopert keresve de sehol sem láttam. Az ajtó azonban nyitva volt.

Felpattantam, mert attól tartottam, hogy esetleg éjjel éhes volt és kifosztja lent éppen a konyhát.

Gyorsan és hangtalanul leszaladtam a lépcsőn. Végig jártam a konyhát, és a kamrát is bekerestem. Sehol nem találtam.

Rám vall, hogy a nappaliban található nagy fehér kandalló előtt nem tűnt fel egy szintén fehér kis szőrgolyó. Ugyanis ott szundikált békésen. Megsimítottam a buksiját, de fel sem ébredt rá. Valószínű ő is kimerült az éjjel.

Leheveredtem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Valami főzős műsor ment amikor elaludtam.

Hirtelen arra riadtam fel, hogy a szobámban irtózatos hanggal csörög az óra. Fel akartam ugrani de hasra estem a pokrócban amit valószínűleg akkor terítettem magamra amikor elaludtam, bár nem emlékszem rá.

Miután felrohantam és kikapcsoltam az ébresztőt a konyhában valami reggeliféle után kutattam. Találtam is sajtos rudat, gondoltam az megteszi.

Felsikítottam amikor bezártam a hűtő ajtót ugyanis apu állt mögötte.

– Mit ijesztgetsz korán reggel?-kérdeztem még mindig dobogó szívvel.

– Korán? Az előbb még a kanapén aludtál, én takartalak be. Ellenben én már tényleg régóta fenn vagyok és a gépemen dolgozom.

– Áá, szóval már értem hogy került oda az a pléd.

Ezek után megreggeliztünk, és mivel apu azt mondta elvisz a suliba, mert ma még szabin van, felhívtam Britet és szóltam neki hogy tíz perc múlva legyen a házunknál és elvisszük őt is.

Brit tényleg a ház előtt várt. Majd azért szólok neki, hogy legközelebb nyugodtan bejöhet.

– Szia! Sallie apukája vagyok!-mondta apu, bár szerintem Brit gondolta.

– Jó napot Mr. Osmer! Én Britannie vagyok, Sallie barátnője!

– Én pedig Sall vagyok és el fogok késni a suliból!-mondtam apunak, aki vette a lapot és már terelt is minket a kocsi felé.

Megérkeztünk és bementünk Brittel a suliba. Rachel már a teremben volt és épp egy srácnak dobott puszit aki kifelé jött.

Brit és én elkerekedett szemmel néztünk Rachelre.

– Kit szedtél össze?-kérdezte Brit.

– Ó, őt szilveszterkor ismertem meg az unokatesóm házibuliján, és kiderült, hogy ide jár. Hát nem helyes?-mondta Rachel fülig érő vigyorral.

– Nem vagyok veled valahol és rögtön lecsapsz az első szerencsétlenre.

– Héé ez fájt!-mondta Rachel és belecsípett Brit vállába.

– Áúú nekem meg ez fájt!-válaszolt Brit és amolyan ha harc hát legyen harc arckifejezéssel elkezdte csipkedni Rachelt, ami átment csikizésbe így Rachel visítozó nevetésben, vagy inkább sírásban tört ki.

Mikor a lányok befejezték leültem a helyemre, de egyedül voltam a padban mert Bryan még nem érkezett meg.

Becsengettek és az ajtóban megjelent a biosz tanár. Alacsony és kicsit dundi nő, de a lányok elmondása szerint nagyon kedves.

Az óra elkezdődött, én bemutatkoztam a tanárnak, blablabla. Aztán áttértünk a biológiára. Próbáltam figyelni, de valahogy az egysejtűek nem nagyon kötöttek le. Végig untam az órát, mert egész végig egyedül ültem a padban. Szörnyű mikor nincs kivel kommunikálnod.

– Nem láttátok Bryant?-kérdeztem a lányokat miután végre kicsengettek.

– Mi az? Máris hiányzik?-vigyorgott Rachel.

– Nem, csak unatkozom egyedül!-jelentettem ki határozottan.

– Egyébként meg nyugi! Van, hogy az 1. órát ellógja, de a 2.-ra tuti bejön.-jegyezte meg Brit.

És tényleg. 2. óránk matek volt. És mire visszamentem a terembe szünetről, Bryan a padban hallgatott zenét.

Leültem mellé és magam elé meredtem.

– Legközelebb bejönnél az 1. órára is?

– Mi?-kérdezte meglepetten.

– Mondom, megtennéd a kedvemért, hogy bejössz 1. órára is legközelebb?

– Mert?-még mindig nem értette mire gondolok.

– Mert szét untam magam bioszon.

– Ó, hát miért nem figyeltél?-kérdezte, aztán elmosolyodott.-Vagy inkább hiányoztam?

– Én figyeltem, de az egysejtűek nem túl izgalmasak.-próbáltam terelni a szót.

– Na jó, akkor legközelebb bejövök! De csak a te kedvedért!

– Hidd el a tanárok kedvéért még inkább!

– Ahaaa…-mondta és még mindig mosolygott. Nem értem mi nála ez az állandó mosolygás. Engem nem lehet csak úgy, egy mosollyal lekenyerezni. Vagy mégis? Hiszen olyan… Á-á nem!

Az óra elkezdődött. Ami a matektanárunkat illeti. Csak írja a feladatokat, csak írja és írja. Aztán kezdi mondani a megoldást. Pedig még csak le sem tudtad írni az egészet. Úgyhogy javulni nem igazán fogok matekból, nagyon úgy tűnik. Bár járhatnék különórákra. Járhatnék. Ez a varázsszó. De nem fogok.

Matek után egy könnyű angol. Itt a tanár odafigyel ránk. Így a tantárgya érdekli a diákokat. Vagyis már akit. Repülők ezen az órán is repkedtek a fejem fölött.

Negyedik óra töri volt. A töri tanár tök jó lenne ha nem csak mondaná az anyagot, hanem valamit le is iratna velünk. Mivel a füzetembe egy szót sem írtam, kénytelen leszek a könyvből tanulni. Azt pedig utállok.

Utolsó óránk infó. Nem tudom, hogy ez a tárgy melyik suliban kemény, de itt tuti nem az. Végig neteztük az egészet. Pedig szerencsétlen tanár adott ki nekünk feladatot, de amikor kérdőre vonta a csapatot a fiúk azt mondták, hogy azt hitték viccelt. A tanár meg beletörődött. Hmm… nem valami határozott fellépés volt tőle.

Rachellel és Brittel mentünk ebédelni mivel vége volt a napnak. Épp arról beszéltünk, hogy vajon ma milyen gyomorkínzó kaja lesz amikor odajött hozzánk Rick. Ő az osztálytársam. Állati jó fej, és nagyon izmos. Brit szerint azt hiszi az izmaiban az ész, de valószínű nem mert nem valami penge. Mindenesetre majd neki szólok ha edző kell. Nem mellesleg pedig Bryan haverja.

– Hali lányok!-köszönt ránk.

– Szia Rick!

– Ugye nem baj ha ellopom egy kicsit Sallt?-kérdezte Racheltől és Brittől, akiknek persze semmi ellentmondásuk nem volt.

– Persze vidd csak. Mi addig foglaljuk a helyet a sorban, már ha ezért érdemes sorba állni.-mondta Brit és már húzta is Rachelt magával.

– Szóval Sall, nincs kedved holnap mekizni egyet? Ha gondolod Britet és Rachelt is hozhatod. Minél többen leszünk annál jobb!-mosolygott, és amolyan 'na?' nézéssel meredt rám.

– Hát felőlem, de attól függ kik jönnek még!-mondtam, hogy hátha kicsit puhatolózhatok Bryan ott lesz-e.

– Ó én, Bryan,-ekkor egyébként nem tudom miért húzta fel a szemöldökét, na jó tudom.-ti csajok, és még néhány haver.

– Oké benne vagyok, és a lányok is tuti benne lesznek!-bólintottam, Rick pedig nagyon önelégült arcot vágott..-Egyébként pedig értékelem, hogy vagy olyan szerény, hogy magaddal kezdted a felsorolást.-mondtam és elnevettem magam.

– Köszönöm!-válaszolt és úgy csinált mint akit meghatott amit mondtam.

A lányoknak ebéd közben elmondtam mit mondott Rick, ők pedig természetesen velem jönnek.

Brittel hazabuszoztunk, aztán félúton elköszöntünk.

Otthon apu és Cooper vártak. Nem tudom melyikőjük jobban, mert hiába volt ma apu szabin, szinte egész nap a gépénél dolgozott, Coopert pedig nem volt ideje megsétáltatni. Szegény kutya pedig már teljesen be volt sózva. Így apu nem is hagyta, hogy leöltözzek, rögtön a kezembe nyomta a pórázt. Megcsörgettem Britet, hogy sétáljunk együtt, a házuknál várom.

Nagyon jót beszélgettünk. Míg mi megvitattuk, hogy kinek milyen színű haj állna jól (aminek az lett a vége, hogy hozzánk csak a mi hajszínünk illik) Cooper élvezte a sétát.

Séta után felmentem a szobámba és kicsit tévéztem, aztán anyu szólt, hogy kész a vacsi.

Rántott hal, pirított krumplival anyu módra. Hogy én mennyire imádom :).

Mielőtt lefeküdtem volna Coopernek levittem az alvó párnáját a kandalló elé, hogy ne legyen baj éjjel. Talán holnap majd kipihenve mehetek suliba.