Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! :)

január 5. (Szerda)

Ami azt illeti nem igazán voltam reggelre kipihenve. Vagy nem is tudom. Talán inkább túlságosan is mélyen aludtam az éjjel. Szóval 6:30-kor csörgött is az órám szokás szerint. Aztán csörgött 6:35-kor, meg 6:40-kor is, ha jól emlékszem. Viszont hiába pittyegett és pittyegett, én nem óhajtottam felkelni.

7-kor kászálódtam ki az ágyból aminek az lett a végeredménye, hogy végig kapkodtam a készülődést. Nekem kell ugyanis egy fél óra kb hogy felébredjek és még fél, hogy el is készülődjek. Most azonban erre nem volt lehetőség.

Gyorsan valamit alakítottam a fejemen, öltözés, reggeli, Cooper-t intézni és már indulhattam is a buszhoz.

A megállóig azon agyaltam, hogy anyu és apu hogyan képes arra, hogy minden reggel olyan korán felkeljenek és munkába menjenek. Nekem még az is kihívás, hogy az ébresztő 5. csörgésére felébredjek.

Egyedül utaztam a buszon mert Brit nem volt a buszmegállóban, de gondoltam csak ő is elaludt vagy valami. Mennyivel jobb volt mikor tegnap apu vitt suliba. Tuti hogy ha a buszon le tudtam volna ülni nem érek be a suliba, mert elalszom.

Mikor megérkeztem még nem volt senki a teremben. Így leültem, elővettem a magazinomat és azt olvasgattam. Aztán szépen gyűlt a társaság. Ha valaki kívülről látott volna minket tuti, hogy felkiált: „Zombitámadáááááááás!” :). Azt nem tudtam ki miért nem aludt jól vagy egyáltalán aludt-e, de néhányan azért tudomásomra hozták. Például Kate, aki szintén osztálytársam, de teljesen különbözünk, mert ő sokkal…..sokkal, hogy is mondjam, szomorúbb. Ő olyan nem emos de szerintem közel áll hozzá. Mikor megkérdeztem miért ilyen fáradt, ő azt mondta nem fáradt csak fáj neki. Én ezzel letudtam. Most komolyan mi fájhat neki? Mindegy, ő tudja.

Megjött Rachel is aminek nagyon örültem, mert valahogy még nem igazán szoktam be a társaságba ráadásul kicsit még mindig Kate hatása alatt álltam. Jajjjj :/.

-Szia Rachel! Úgylátom te tudtál aludni, nagyon friss vagy!-üdvözöltem mosolyogva.

-Majd megszokod! Nekem nem kell sok alvás, hogy ilyen friss legyek!-büszkélkedett.

-Brit még nem jött meg és a buszmegállóban sem volt. Nem tudod mi van vele?-kérdeztem, mivel 2 perc múlva csengettek és aggódtam érte.

-Ó, reggel felhívtam, hogy megmondja melyik farmert válasszam a kettő közül és akkor mondta, hogy egyébként ma nem jön mert nagyon úgy tűnik, hogy megfázott. És azt is üzente, adjam át, hogy puszil!-hadarta.

-Szegény! Lehet, hogy a tegnapi kutyasétáltatás miatt lett beteg.-szomorkodtam.

-Ne aggódj! Brit az ilyen kis apróságokat hamar kiheveri! Lehet, hogy holnap már jön is!-mondta, és látszott, hogy nagyon próbál felvidítani.

-Akkor jó!

Ekkor belépett az angol tanár és elkezdődött az óra. A padtársam sehol sem volt. Pedig megígérte, hogy bejön első órára!

Már 10 perce ment az óra amikor Bryan lépett be a terembe. Csak így egyszerűen beviharzott és leült. Kabátban meg minden. Tényleg bejött. Picit késve ugyan de tényleg. Mert megkértem. De aranyos! :)

-Jó reggelt! Na milyen itt lenni az első órán velünk?-kérdeztem és közben önelégült mosolyt vágtam.

-Hmm...-gondolkozott el.-Nem mondom, hogy felejthetetlen élmény de megérte!-mondta és rám mosolygott. Megint. Mondjuk meg tudom szokni :).

-Na ennek örülök, és számíthatunk esetleg máskor is a társaságodra?

-Azért ennyire ne szaladjunk előre! Csak szép fokozatosan!-csitította bennem a lelkesedést.

Az angol eltelt. Vettem kaját a büfébe. Hamburgert aminek a fele a kukában végezte. Tényleg nagyon rossz. De hogy lehet elrontani egy hamburgert? Én meg ezek után csak éheztem.

De nem sokáig mert ofőin, miután Rachelnek elpanaszoltam, hogy mennyire rossz, hogy nem tudtam reggelizni, ő szó szerint megdobott egy csomag ropival. Szerencsére Mr. Balston nem vette észre. Tátogtam Rachelnek valami olyasmit, hogy „Köszönöm!”, na most ezt ő nem értette így visszatátogott, hogy „Mi?” én meg csak legyintettem, hogy hagyjuk. Nem akartam kihúzni a gyufát az osztályfőnöknél így inkább csak halkan és észrevétlenül próbáltam reggelizni. Bryan szerint ez roppant szórakoztató volt. Én nem értettem, hogy mi olyan vicces azon, hogy megpróbálom lassan, óvatosan kihúzni a zacskóból a ropit csörgés nélkül (ami persze sosem sikerült) aztán meg mikor a tanár nem figyel gyorsan benyomom a számba. Így utólag tényleg furcsán néznék magamra ahogy ezt csinálom.

Harmadik óránk fizika. Ahogy a matek, így ez sem tartozik a kedvenc tantárgyaim közé. Ráadásul aki tanítja (Mrs. Glove) sem lesz a kedvenc tanárom.

-De hogy számoljam ki, hogy mennyi a feszültség ennél az izénél?-kérdeztem Bryantől aki meglepően jól ért a fizikához.

-Először is, az nem izé hanem fogyasztó, másodszor pedig ezt már az előbb megkérdezted és le is írtad!-mondta.

-Nem igaz! Nézd meg, hogy nincs itt!-tiltakoztam.

-Akkor ez itt mi?-mutatott rá arra amit az előbb tényleg leírtam.

-Én is tudtam, hogy oda írtam!-próbálkoztam védeni magam, bár igaza volt.

-Mindjárt gondoltam!-mondta ezt amolyan „na persze!” arcot vágva.

-Valami probléma van fiatalok?-kérdezett minket Mrs. Glove.

-Öm… Nem nincs semmi, csak valamit nem értettem és megkérdeztem, hátha...-de beleszólt.

-Hátha megoldja helyetted?-vádolt meg ami elég rosszul esett.-Legközelebb engem kérdezz ha valamit nem értesz!

-Mindenképp tanárnő!

Kémia volt a következő Mr. Marshall-lal. Talán ezt a tantárgyat még értem is. Legalábbis azt a leckét amit most vettünk.

Utolsó óra matek volt. Kb az óra felénél elvesztettem a fonalat és csak ültem.

-Hallottam te is jössz ma mekizni!-zökkentett ki Bryan amikor épp azon gondolkoztam vajon én vagyok hülye vagy a matek ennyire nehéz.

-Igen! Rick hívott a lányokat meg engem, de sajna Brit nem tud eljönni mert beteg lett.-mondtam.

-Azért örülök, hogy te jössz! Legalább kicsit jobban megismerlek!-és megint mosolygott. Hát én is szívesen megismerkednék vele jobban :D.

Mivel nem volt több óránk ebédelni indultam Rachellel. Az ebédlő felé vezető sétánk alatt Rachel elmondta, hogy teljesen fel van dobva mert van egy csomó kuponja és most aztán bevásárol Happy Meal menüből. Végül is nem korhatáros.

Épp a levesemet ettem (ami nagy szó, mivel ez az első ehető kaja a menzán mióta itt vagyok) amikor Elizabeth csapta le mellém a tálcáját. Nem tűnt valami boldognak.

-Oké! Úgy látom nem nagyon zavar amit mondtam!-jegyezte meg, és én pontosan tudtam miről beszél.

-Nem mondhatod meg neki mit csináljon, főleg te nem!-védett meg Rachel.

-Te ne szólj bele!-vágta oda neki Elizabeth.

-Ne beszélj vele így! És igaza van! Azt csinálok amit akarok! Egyébként meg csak mekizni megyünk! És most légy szíves hagyj minket!

-Akkor is bele fogok avatkozni abba, hogy jól érezd magad!-mondta sértődötten és elviharzott.

Én nem akadtam fenn rajta, de Rachelt nagyon felhúzta a dolog és nekem kellett lenyugtatni. Végül mikor elkezdtem arról kérdezgetni, hogy épp milyen kis mütyürt adnak a Happy Meal menühöz, sokkal boldogabb lett és lelkesen valami olyasmiről kezdett beszélni, hogy retro mesefigurák vannak benne.

Ezek után egyedül hazamentem, hogy átöltözöm mert úgy beszéltük meg, hogy 14:30-kor találkozunk a mekinél.

Már 13:55 volt amikor egyszer csak csörgött a telefonom Rachel hívott.

-Szia Rachel! Mi az most én segítsek kiválasztani melyik felsőt vedd fel?-kérdeztem kuncogva.

-Hát ami azt illeti tényleg segíthetnél, de azért hívtalak, hogy nem megyek mekizni, mert Ben elhívott randira. És úúúgy fel vagyok dobva. Bocsi de én is csak most tudtam meg!

-Ne már akkor egyedül leszek! És már nem mondhatom le, ürügyem sem lenne!

-Hidd el jól fogod érezni magad! Rick és Bryan nagyon jó fejek, tuti a haverjaik sem másak.-próbált megnyugtatni.-Ugye nincs harag?

-Dehogyis haragszom! Hiszen randid lesz Bennel! Apropó… Ki az a Ben?-kérdeztem mert csak akkor tűnt fel, hogy gőzöm sincs róla kiről beszél.

-Tudod, akit a múltkor láttatok Brittel a teremben amikor megjöttetek!

-Jaaa, már értem! Na jó és melyik lenne az a két felső?

-Á már mindegy! Eldöntöttem! A sötét lilát veszem fel! Az azt mutatja, hogy határozott vagyok míg a világosabb lila mást mutat.-jelentette ki szerinte teljesen egyértelműen.

-És mégis mit?-értetlenkedtem.

-Azt, hogy nem vagyok annyira határozott mint a sötét lilában!

-Logikus!-mondtam, de még most sem teljesen értem.-Majd veszek neked Happy Mealt!

-Ó köszönöm nagyon ari lennél!-ujjongott.

Miután elköszöntünk gyorsan felkaptam a kabátom és a pénztárcám és indultam is mert 14:08 volt. Gyalog mentem, és nem akartam elkésni.

Végül is majdnem én értem oda utoljára, mert már csak Rick hiányzott. Amin viszont meglepődtem, hogy Elizabeth is ott volt. Komolyan gondolta, hogy nem fogja hagyni, hogy jól érezzem magam. De nem csak én voltam meglepve, hanem mindenki. Amikor Rick megérkezett hangot is adott a dolognak.

-Hát téged meg ki hívott?-kérdezte Elizabethtől.

-Engem nem kell hívni! Jövök én magamtól is!-jelentette ki büszkén. Ő arra is büszke, hogy másnak a programját tönkreteszi a jelenlétével.

-Azt tudjuk, hogy neked mindenhol ott kell lenni ahol Bryan van.-cukkolta Rick továbbra is Elizabethet.

Míg ők ezen veszekedtek mi megvettük a kajákat. Bryan a Rickét is aztán leült mellém.

-Látom ízlik!-jegyezte meg amikor épp egy sajtburgert tömtem magamba.

-Igen! Te pedig már meg is etted.-válaszoltam miután megtöröltem az arcom ami csupa ketchup volt.-Egyébként Rick még mindig Elizabethtel veszekszik?

-Ez nekik még órákig eltarthat. Mindig ezt csinálják.-mondta és kimutatott az ablakon ahol épp Elizabeth magyarázott valamit nagyon heves karmozdulatokkal Ricknek.

A fiúk haverjai tényleg jó fejek voltak, bár néhányuk összehozott minket Bryannel amire én mindig tiltakoztam de Bryan csak mosolygott. Egyébként jót beszélgettem mindenkivel. Mindegyikőjük érdekes személyiség. Van két srác akik imádnak bütykölni pl. motorokat. Van olyan, aki deszkázik, vagy éppen rekorder játékos valami számítógépes izében.

Öt óra körül volt így a társaság szétoszlott. Elizabeth is hazaindult Rick pedig utána ment. Azt mondta hazáig fogja kísérni és az agyára fog menni. Hát hajrá neki!

-Na jó! Azt hiszem én is megyek.-mondtam Bryannek és indulni készültem.

-Hazakísérlek!-jelentette ki és már vette is a dzsekijét.

-Nem kell! Eredetileg Brittel mentem volna, de egyedül is hazatalálok.

-Ne ellenkezz!-mondta és látszott az arcán, hogy tudja, hogy nyert.

Együtt mentünk egészen a házunkig. Útközben meséltem neki arról, hogy hol is éltem eddig, milyen suliba jártam, kiket ismertem stb. Róla semmit nem tudtam meg mert végig rólam beszéltünk. Ő kérdezett én meg válaszoltam. Az ajtóban elköszöntünk és figyelmeztettem, hogy legközelebb én faggatózom.

-Köszi, hogy hazakísértél! Tényleg jobb volt mint egyedül jönni!-köszöntem meg mosolyogva.

-Szivesen és máskor is! Jó hogy jobban megismerhettelek!-mondta és egy puszit nyomott az arcomra. Kis szünet után kaptam észhez.

-Oké, akkor szia! Holnap találkozunk!

-Szia!-integetett már a kapuból.

Bementem ahol anyu és apu már várt. Leskelődtek, láttam rajtuk.

-Sziasztok! Na akkor mielőtt elkezdenétek kombinálni ő Bryan és barátok vagyunk, egyébként a padtársam.

-Akkor jó!-jelentette ki apu, mire én csak forgattam a szemem.

-És milyen volt a mekizés?-kérdezte anyu.

-Ó nagyon jó! Elizabethnek nem sikerült elrontani a hangulatot, a fiúk pedig nagyon jó fejek voltak!-meséltem mosolyogva. De még sokáig mondtam, hogy mi volt.

Aztán megetettem Coopert és játszottam vele egy kicsit, majd felmentem a szobámba lefeküdni. Jó kis nap volt. Rachelnek pedig megvettem a Happy Mealt. Remélem jó lesz neki hozzá a Tom és Jerry figura :).

január 4. (Kedd)

Az éjjeli alvás szinte semmi volt, mert Coopernek, miután feltettem magam mellé, még mindig volt valami nyüge amit úgy hozott tudomásomra, hogy bökdöste az arcom. Ameddig pedig aludtam rémálmok gyötörtek. Az utolsó ilyen nagyon kellemes álmom arról szólt, hogy futok egy sötét folyosón aminek sosincs vége és közben közelednek a falak, aztán leizzadva felébredtem.

Hat óra volt. Még fél órát aludhattam volna, legalábbis megpróbálkozhattam volna vele, de nem gyötörtem inkább magam hanem felkeltem.

Körbenéztem a szobámban Coopert keresve de sehol sem láttam. Az ajtó azonban nyitva volt.

Felpattantam, mert attól tartottam, hogy esetleg éjjel éhes volt és kifosztja lent éppen a konyhát.

Gyorsan és hangtalanul leszaladtam a lépcsőn. Végig jártam a konyhát, és a kamrát is bekerestem. Sehol nem találtam.

Rám vall, hogy a nappaliban található nagy fehér kandalló előtt nem tűnt fel egy szintén fehér kis szőrgolyó. Ugyanis ott szundikált békésen. Megsimítottam a buksiját, de fel sem ébredt rá. Valószínű ő is kimerült az éjjel.

Leheveredtem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Valami főzős műsor ment amikor elaludtam.

Hirtelen arra riadtam fel, hogy a szobámban irtózatos hanggal csörög az óra. Fel akartam ugrani de hasra estem a pokrócban amit valószínűleg akkor terítettem magamra amikor elaludtam, bár nem emlékszem rá.

Miután felrohantam és kikapcsoltam az ébresztőt a konyhában valami reggeliféle után kutattam. Találtam is sajtos rudat, gondoltam az megteszi.

Felsikítottam amikor bezártam a hűtő ajtót ugyanis apu állt mögötte.

– Mit ijesztgetsz korán reggel?-kérdeztem még mindig dobogó szívvel.

– Korán? Az előbb még a kanapén aludtál, én takartalak be. Ellenben én már tényleg régóta fenn vagyok és a gépemen dolgozom.

– Áá, szóval már értem hogy került oda az a pléd.

Ezek után megreggeliztünk, és mivel apu azt mondta elvisz a suliba, mert ma még szabin van, felhívtam Britet és szóltam neki hogy tíz perc múlva legyen a házunknál és elvisszük őt is.

Brit tényleg a ház előtt várt. Majd azért szólok neki, hogy legközelebb nyugodtan bejöhet.

– Szia! Sallie apukája vagyok!-mondta apu, bár szerintem Brit gondolta.

– Jó napot Mr. Osmer! Én Britannie vagyok, Sallie barátnője!

– Én pedig Sall vagyok és el fogok késni a suliból!-mondtam apunak, aki vette a lapot és már terelt is minket a kocsi felé.

Megérkeztünk és bementünk Brittel a suliba. Rachel már a teremben volt és épp egy srácnak dobott puszit aki kifelé jött.

Brit és én elkerekedett szemmel néztünk Rachelre.

– Kit szedtél össze?-kérdezte Brit.

– Ó, őt szilveszterkor ismertem meg az unokatesóm házibuliján, és kiderült, hogy ide jár. Hát nem helyes?-mondta Rachel fülig érő vigyorral.

– Nem vagyok veled valahol és rögtön lecsapsz az első szerencsétlenre.

– Héé ez fájt!-mondta Rachel és belecsípett Brit vállába.

– Áúú nekem meg ez fájt!-válaszolt Brit és amolyan ha harc hát legyen harc arckifejezéssel elkezdte csipkedni Rachelt, ami átment csikizésbe így Rachel visítozó nevetésben, vagy inkább sírásban tört ki.

Mikor a lányok befejezték leültem a helyemre, de egyedül voltam a padban mert Bryan még nem érkezett meg.

Becsengettek és az ajtóban megjelent a biosz tanár. Alacsony és kicsit dundi nő, de a lányok elmondása szerint nagyon kedves.

Az óra elkezdődött, én bemutatkoztam a tanárnak, blablabla. Aztán áttértünk a biológiára. Próbáltam figyelni, de valahogy az egysejtűek nem nagyon kötöttek le. Végig untam az órát, mert egész végig egyedül ültem a padban. Szörnyű mikor nincs kivel kommunikálnod.

– Nem láttátok Bryant?-kérdeztem a lányokat miután végre kicsengettek.

– Mi az? Máris hiányzik?-vigyorgott Rachel.

– Nem, csak unatkozom egyedül!-jelentettem ki határozottan.

– Egyébként meg nyugi! Van, hogy az 1. órát ellógja, de a 2.-ra tuti bejön.-jegyezte meg Brit.

És tényleg. 2. óránk matek volt. És mire visszamentem a terembe szünetről, Bryan a padban hallgatott zenét.

Leültem mellé és magam elé meredtem.

– Legközelebb bejönnél az 1. órára is?

– Mi?-kérdezte meglepetten.

– Mondom, megtennéd a kedvemért, hogy bejössz 1. órára is legközelebb?

– Mert?-még mindig nem értette mire gondolok.

– Mert szét untam magam bioszon.

– Ó, hát miért nem figyeltél?-kérdezte, aztán elmosolyodott.-Vagy inkább hiányoztam?

– Én figyeltem, de az egysejtűek nem túl izgalmasak.-próbáltam terelni a szót.

– Na jó, akkor legközelebb bejövök! De csak a te kedvedért!

– Hidd el a tanárok kedvéért még inkább!

– Ahaaa…-mondta és még mindig mosolygott. Nem értem mi nála ez az állandó mosolygás. Engem nem lehet csak úgy, egy mosollyal lekenyerezni. Vagy mégis? Hiszen olyan… Á-á nem!

Az óra elkezdődött. Ami a matektanárunkat illeti. Csak írja a feladatokat, csak írja és írja. Aztán kezdi mondani a megoldást. Pedig még csak le sem tudtad írni az egészet. Úgyhogy javulni nem igazán fogok matekból, nagyon úgy tűnik. Bár járhatnék különórákra. Járhatnék. Ez a varázsszó. De nem fogok.

Matek után egy könnyű angol. Itt a tanár odafigyel ránk. Így a tantárgya érdekli a diákokat. Vagyis már akit. Repülők ezen az órán is repkedtek a fejem fölött.

Negyedik óra töri volt. A töri tanár tök jó lenne ha nem csak mondaná az anyagot, hanem valamit le is iratna velünk. Mivel a füzetembe egy szót sem írtam, kénytelen leszek a könyvből tanulni. Azt pedig utállok.

Utolsó óránk infó. Nem tudom, hogy ez a tárgy melyik suliban kemény, de itt tuti nem az. Végig neteztük az egészet. Pedig szerencsétlen tanár adott ki nekünk feladatot, de amikor kérdőre vonta a csapatot a fiúk azt mondták, hogy azt hitték viccelt. A tanár meg beletörődött. Hmm… nem valami határozott fellépés volt tőle.

Rachellel és Brittel mentünk ebédelni mivel vége volt a napnak. Épp arról beszéltünk, hogy vajon ma milyen gyomorkínzó kaja lesz amikor odajött hozzánk Rick. Ő az osztálytársam. Állati jó fej, és nagyon izmos. Brit szerint azt hiszi az izmaiban az ész, de valószínű nem mert nem valami penge. Mindenesetre majd neki szólok ha edző kell. Nem mellesleg pedig Bryan haverja.

– Hali lányok!-köszönt ránk.

– Szia Rick!

– Ugye nem baj ha ellopom egy kicsit Sallt?-kérdezte Racheltől és Brittől, akiknek persze semmi ellentmondásuk nem volt.

– Persze vidd csak. Mi addig foglaljuk a helyet a sorban, már ha ezért érdemes sorba állni.-mondta Brit és már húzta is Rachelt magával.

– Szóval Sall, nincs kedved holnap mekizni egyet? Ha gondolod Britet és Rachelt is hozhatod. Minél többen leszünk annál jobb!-mosolygott, és amolyan 'na?' nézéssel meredt rám.

– Hát felőlem, de attól függ kik jönnek még!-mondtam, hogy hátha kicsit puhatolózhatok Bryan ott lesz-e.

– Ó én, Bryan,-ekkor egyébként nem tudom miért húzta fel a szemöldökét, na jó tudom.-ti csajok, és még néhány haver.

– Oké benne vagyok, és a lányok is tuti benne lesznek!-bólintottam, Rick pedig nagyon önelégült arcot vágott..-Egyébként pedig értékelem, hogy vagy olyan szerény, hogy magaddal kezdted a felsorolást.-mondtam és elnevettem magam.

– Köszönöm!-válaszolt és úgy csinált mint akit meghatott amit mondtam.

A lányoknak ebéd közben elmondtam mit mondott Rick, ők pedig természetesen velem jönnek.

Brittel hazabuszoztunk, aztán félúton elköszöntünk.

Otthon apu és Cooper vártak. Nem tudom melyikőjük jobban, mert hiába volt ma apu szabin, szinte egész nap a gépénél dolgozott, Coopert pedig nem volt ideje megsétáltatni. Szegény kutya pedig már teljesen be volt sózva. Így apu nem is hagyta, hogy leöltözzek, rögtön a kezembe nyomta a pórázt. Megcsörgettem Britet, hogy sétáljunk együtt, a házuknál várom.

Nagyon jót beszélgettünk. Míg mi megvitattuk, hogy kinek milyen színű haj állna jól (aminek az lett a vége, hogy hozzánk csak a mi hajszínünk illik) Cooper élvezte a sétát.

Séta után felmentem a szobámba és kicsit tévéztem, aztán anyu szólt, hogy kész a vacsi.

Rántott hal, pirított krumplival anyu módra. Hogy én mennyire imádom :).

Mielőtt lefeküdtem volna Coopernek levittem az alvó párnáját a kandalló elé, hogy ne legyen baj éjjel. Talán holnap majd kipihenve mehetek suliba.

január 3. (Hétfő)

És kezdődik a második félév. Immár új iskolámban. Mert elköltöztünk. Anyu új munkát kapott a Daily News szerkesztőségében. Viszont ennek az újságnak a székhelye Londonban van így el kellett költöznünk.

Tehát most itt vagyok.

Reggel felkeltem és hamar elkészültem mert így rögtön az 1. napomon busszal kellett suliba mennem, mert anyunak korán kell bejárnia az új munkahelyére, apu pedig már korán reggel elment a költöztetőkkel a régi házunkhoz a még ott maradt cuccainkért.

Gyors reggeli, smink és haj elkészítése, és az egyenruha. Nem annyira szörnyű, csak egy lila színű póló az iskola emblémájával ellátva. Tehát felvettem a pólót, hozzá egy lila sálat és az új farmerem. Kabát és már indultam is. De előtte elraktam a pénzt amit anyu tett ki az asztalra, hogy vegyek magamnak a büfébe kaját.

Épphogy elértem a buszt. Valami fura alak egész úton bámult, szörnyen idegesített. Aztán leszálltam és elsétáltam a sulihoz. Szép iskola. 4 emeletes, kívülről vörösre és sárgára van festve, és hatalmas ablakok vannak rajta. Belülről nagyon tágas a nagy ablakok miatt, és a sok zöld növény még barátságosabbá teszi.

Amint beléptem Miss White fogadott az ajtóban.

– Sallie Osmer? Ugye?-kérdezte.

– Igen. Ön pedig Miss White ha jól tudom.

– Pontosan. Az én feladatom, hogy fogadjalak iskolánkban. Gyere velem, megmutatom neked a 9.c termét.

Merthogy mostantól kezdve a 9.c-be fogok járni. Ez egy álltalános tagozatú osztály. Ami azt jelenti, hogy nincs emelt óraszámú tantárgyunk. Azért ezt az osztályt választottuk anyuékkal mert még másik két lehetőség lett volna de nekem egyik sem tetszett. Az egyik a matek lett volna, de én egyszerűen hülye vagyok matekból így ezt ki is zárhattuk. A másik a spanyol lett volna. Még azon el is gondolkodtam, hiszen a nyelveket szeretem, de a spanyol annyira mégsem vonzott. Így maradt az általános. Ez azért is tökéletes mert még nem tudom mi akarok lenni és ebből bármi kisülhet.

Miss White azonban mielőtt elkísért volna a teremhez körbevezetett a suliban. Tehát mire az osztályba értem már 20 perce ment az óra.

– Jó reggelt Miss Osmer. Késünk az 1. napunkkon? Nem leszünk így jóban!-mondta Mr. Balston az új osztályfőnököm, akivel úgy tűnik imádni fogjuk egymást :P.

– Miattam késett, ugyanis körbevezettem az iskolában.-védett meg Miss White, majd elment.

– Jól van! Ez esetben elnézem, de ne forduljon elő többet ilyen!

– Ígérem tanár úr, nem fog előfordulni!-helyeseltem és mellé egy jókislány mosolyt vágtam.

– Most pedig ülj le, és maradj csendben!

Eddig 19 fős volt az osztály, de velem kiegészült 20 főre. Így egy hely volt ahova leülhettem.

Ez a hely egy srác mellett volt. Kedvesnek tűnt, és ráadásul jól is nézett ki. Világos barna haj, és hozzá gyönyörű zöld szemek. Gyorsan leültem mellé mert észrevettem, hogy az osztályfőnök rám akar szólni, hogy üljek már le.

Mr. Balston ezek után arról beszélt, hogy egyes embereknek javítaniuk kellene a jegyeiken. A csodás memóriámnak köszönhetően egy árva nevet nem jegyeztem meg. Mikor áttért egy másik témára, új padtársam egy papír cetlit tolt elém.

"Esetleg megtudhatom MISS OSMER teljes nevét? :)"

Elővettem egy tollat és gyorsan válaszoltam:

"Persze! Sallie Osmer, de szólíts csak Sall-nek :) És én megtudhatom a te neved?"

Visszatoltam a cetlit. Láttam, hogy elolvassa. Aztán vártam, és csak vártam, és vártam. Válasz nem jött. Kicsit elszomorodtam. Nem tudtam miért nem válaszol.

Eltelt az óra. Kicsengettek. Nem is bántam, ugyanis óra közben kicsit nyomasztott az, hogy mindenki engem néz és valamit sutyorog.

– Bryan Goldwin.-mondta a padtársam.

– Márminthogy a neved?-mondtam hirtelen zavaromban. Elég hülyén jöhetett ki.

De Bryan csak rámnevetett. Hűű tökéletes a mosolya. Elkápráztatott :).

– Ja.-mondta még mindig mosolyogva.

– O-Oké, akkor szólítsalak Bryan-nek?

– Aha, nyugodtan. Bocs, de most megyek a büfébe!-mondta, és már indult is.

– Izé...Várj, én is a büfébe mennék, de Miss White azt pont nem mutatta meg, hogy hol van.Megmutatnád?-mondtam, de persze pontosan tudtam, hogy hol találom, mert White megmutatta. De nem hagyhattam ki az alkalmat :).

– Persze! Gyere! De valamire figyelmeztetnem kell!-mondta és nagyon komoly lett az arca.

– Hmm?-lepődtem meg. Nem tudtam mire akar figyelmeztetni.

– Semmiképp, de semmilyen esetben ne vagyél hot dog-ot a büfében!-mondta mire láthatóan megkönnyebültem, erre ő elmosolyodott.-Komolyan! Szörnyű íze van, és hallottam, hogy valaki már mérgezést is kapott tőlle.

– Ahhaaa...Jó, majd vigyázok nehogy kísértésbe essek.-mondtam és ő még mindig mosolygott rám.

Gyorsan elpakoltam a cuccom, és elindultunk a büfébe.

Mire leértünk már hosszú sor állt a büfé előtt. Beálltam a végére, de Bryan intett egy-két embernek a sor elején és már előre is kerültünk. Ő egy kólát meg egy muffint vett, vagyis kettőt mert én is kaptam amolyan köszöntő ajándékként.

– Kössz szépen! Ezzel nincs probléma?-kérdeztem.

– Nem nincs! Sőt szinte ez az egyetlen amit meg lehet itt enni, ja nem a pirítós sem rossz!

Hirtelen két lány pattant mellém. Meglepődtem mert gőzöm sem volt rólla kik ők. Annyit tudtam csak hogy az én osztályomba járnak, mert láttam őket reggel. Ők fürkésztek a legjobban. Ezáltal nem mondanám, hogy elsőre túl szimpatikusak lettek. Az egyiküknek hosszú szőke haja, és hatalmas érdeklődő barna szemei voltak. A másik lányon látszott hogy kicsit visszafogottabb, neki vállig érő fekete haja és kék szemei voltak.

– Szia! Én Rachel vagyok!-mondta hirtelen a szőke csaj.-Te pedig ha jól informált vagyok Sallie.

– Igen, de inkább Sall azt jobban szeretem.

– Szóval Sall.-kezdte a másik.-Én Britannie vagyok, engem szólíts nyugodtan Brit-nek. És ismersz már itt valakit?

– Ömm...

– Igen lányok, engem. Őt ha lehet ne támadjátok le, rendesnek tűnik.-mondta Bryan és féloldalról rámkacsintott. Víííí. :D

– Hát igen, csak őt ismerem és mostmár titeket.-keltem fel hirtelen az ámulatból.

– Na, akkor épp ideje megismerned néhány embert! Gyere csak velünk!-és már húzott is magával Rachel. Segélykérő pillantásrt vetettem Bryanre, de ő csak intett, hogy menjek nyugodtan.

Hát oké. Szóval akkor megismerek néhány embert. Biztos hogy ezt az első napomon rögtön az első szünetben kell. Hát persze hogy nem. Brit és Rachel nem is ezt akarták.

– Hogyhogy?-kérdezte Rachel.

– Mit hogyhogy?-kérdeztem és tuti látszott rajtam hogy tanácstalan vagyok mert Brit és Rachel egymásra néztek és csak forgatták a szemüket.

– Hogyhogy rögtön szemet vetett rád Bryan?-érdeklődött kissé érthetőbben Brit.

– Miii? Neem! Mire gondoltok? Nem is.

– Héé ne jöjj zavarba kislány. Tök jól jártál. Van egy csaj aki már régóta fűzi Bryant, de eddig még semmit nem ért el, és Bryant ismerve nem is fog elérni nála semmit.-mondta Rachel.

– Ki ez a lány?

– Lány? Ugyan kérlek, ez egy hárpia, nem mondom irigylem a tökéletes barna haját meg azt a folyton csillogó szemét, de eddig ő tényleg csak a külsőjével tudta megfogni a pasikat, aztán a belső tulajdonságainak köszönhetően el is űzte őket. Egyébként pedig Elizabet Balmannek hívják.-tudtam meg végül Brittől.

Szóval már ismerek, a lányok elmondása szerint, egy valódi nőstény sárkányt, aki ki van éhezve Bryanre.

– Tessék csak emlegetni kellett.-mondták a lányok.

És tényleg. Ott jött Elizabet. Hűű nem is láttam még olyan embert aki ilyen magasan hordja az orrát. De ami igaz igaz. Vállig érő tökéletesen elkészített haja és valóban csillogó barna szeme van. De látni benne az önteltséget és a gonoszságot.

– Szia!-köszönt rám mikor odaért hozzánk. Látszólag tudomást sem vett Britről és Rachelről.

– Öm..Szia! Sallie vagyok!

– Tudom!-mondta egyszerűen.-Csak azt akartam mondani, hogy hallottam, hogy te vagy az új padtársa Bryannek. Ne nagyon próbálkozz nála, mert ő velem van. Oké?

– Ja, persze, veled van! Álmodozz csak.-mondták oda nekik a lányok.

– Hát akkor tudjátok meg, hogy igen is velem lesz, mert én mindig elérem amit akarok. Te pedig azért jegyezd meg amit mondtam, felesleges próbálkoznod!-jelentette ki és gyorsan el is ment.

Csengettek. Elindultunk a lányokkal fel a terembe. Kb 1 percet késtünk. De azt elfelejtettük, hogy egész nap ofő órák lesznek, mert egyeztetnünk kell a második félévi dolgokat.

– Úgy látom nem jegyezte meg amit mondtam Miss Osmer!-támadott le rögtön Mr. Balston, a lányokat pedig hagyta gyorsan leülni.

– Elnézést, csak….-kezdtem de persze félbeszakított.

– Nincs csak, az iskolának vannak szabályai és ebbe az is beletartozik, hogy az órára pontosan érkezünk.

– Sajnos még nem kaptam meg a házirendet, úgyhogy nem tudhattam.-mondtam halkan, de persze meghallotta.

– Akkor ez ellen gyorsan tenni fogunk.-mondta és láttam, hogy ideges lett.-Óra végén várlak a tanáriban!

Gyorsan leültem Bryan mellé és előszedtem a cuccaimat. Az óra feléig szorgosan jegyzeteltem, de aztán Bryan megbökött.

– Felesleges ez a szorgoskodás.-mondta.

– Mi?

– Hidd el! Itt a tanárok ezt észre sem veszik. Mr. Balston is eldöntötte magában, hogy te egy kezelhetetlen kamasz vagy. Valamiért nem vagy szimpatikus neki.

– Hmm az érzés kölcsönös.-válaszoltam és fintorgó arcot vágtam. Bryan halkan elnevette magát.

– Nyugi, én sem vagyok a tanárok kedvence. Pedig látod milyen pontosan érkezem az órára.

– Szerintem ez nem elég nekik. Lehet, hogy téged a beszélgetés miatt nem kedvelnek, de mit csináljon az ember ha az jobb mint az óra.

– Na igen! De csak akkor ha az embernek jó beszélgető társa akad.-mondta, mire én szerintem kicsit elpirultam.

És a beszélgetés ezzel félbe is szakadt, mert Mr. Balston észrevett minket.

– Megtudhatnám, hogy mi olyan fontos, hogy azt az órámon kell megbeszélni kedves Sallie és Bryan?

– Tanár úr csak elmontam Sallnek, hogy mit kell tudnia az iskola szabályzatáról.

– Na persze! Maga Mr. Goldwin az élő példa arra hogy mik a szabályok az iskolánkban.-azt hiszem ez szarkazmus volt.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. A tanár kiment én pedig össze kaptam a cuccom és utána mentem a tanáriba. Ott megkaptam tőlle az iskola szabályzatát, meg egyéb papírokat amikre még szükségem lehet, és azt is megkaptam, hogy szedjem össze magam mert ezt nem fogják díjazni a tanárok. Ezek után vissza mentem a terembe, hogy mire bejön én a helyemen üljek és úgy várjam.

Így is lett. Az óra elkezdődött, a tanár megjött és én ott vártam. Persze szóvá is tette, hogy milyen ügyes vagyok. Erre én csak vágtam egy műmosolyt ő meg viszonozta.

Szerencsére ez volt az utolsó óránk a mai napon, de ez nem lesz így minden hétfőn, a mai nap viszont az egyeztetésről szólt.

Kicsengettek. Brittel és Rachellel ebédelni indultunk. A menza….. Hát ami azt illeti ki lehet bírni. Akinek jó gyomra van, az talán kibírja. Így éhesen indultam haza.

Épp a buszmegállóban várakoztam amikor egyszer csak megjelent mellettem Brit.

– Helló! Hát te itt?-kérdeztem.

– Igen, én itt. És úgy tűnik együtt fogunk buszozni.

– Ezt honnan tudod?

– Onnan, hogy ide csak egy busz jön és két megállót megy innen. Én pedig a végállomáson szállok le.

– Én is! Ezt jó tudni, akkor mehetünk együtt délutánonként.-örültem meg.

– Aha tök jó!-mosolyodott el.

Így együtt mentünk haza. Kiderült, hogy egy utcával lejjebb lakik mint én. Megbeszéltük, hogy reggelente is járhatunk együtt suliba, hiszen ugyanarra és ugyanazzal a busszal megyünk.

Út közben egy csomó dolgot megtudtam róla és Rachelről. Kiderült, hogy már kislány koruk óta barátnők, és hogy valójában a kórházban ismerkedtek meg amikor mindkettőjüknek kivették a manduláját. De nem csak ezt tudom mostmár hanem, hogy milyen zenét szeretnek és hogy kiről mit kell tudnom a suliban. Nagyon úgy tűnik, hogy ők ketten sokmindenkit ismernek.

Mire elértünk az utcánkig, ahol elváltunk egymástól, beszédtéma lett Bryan.

– Szóval, neked tetszik?-kérdezte rögtön a lényegre tapintva.

– Azért ezt nem igazán lehet megmondani három óra ismeretség után.

– Jó akkor te nem tudod megmondani, hogy tetszik-e, de én szinte biztos vagyok benne, hogy te tetszel neki. Hiszen muffint is kaptál!-kuncogott huncutan.

– Igen kaptam. Amolyan köszöntünk a suliban ajándékként.

– Aha kislány, persze!-mondta és látszott rajta hogy ebben ő nem igazán hisz.

Elköszöntünk egymástól, és én elindultam a házunkhoz.

Beléptem az ajtón és láttam, hogy egy szőrpamacs rohan felém. Azaz egy imádnivaló kiskutyus.

– Óóóó hát te ki vagy?-kiáltottam fel. Erre apu jelent meg.

– Hát ő Bigyó. A ház őrzője.-mondta.

– Bigyó?-kérdeztem értetlen arccal.

– Hé az én fantáziámból ennyire futotta. De ha gondolod átnevezheted a kisfiút, hiszen a tied!-mondta és elmosolyodott.

– De jóó! Akkor mondjuk legyen Pufi….vagy Bogyó. Nem! Megvan!-csillant fel a szemem.-Cooper lesz a neve!

– Cooper! Jól hangzik!-mondta.

Megetettem Coopert, játszottam vele, aztán hazajött anyu. Neki is nagyon tetszett a kutyus is és a neve is. Elmentünk beszerezni néhány cuccot a kutyusunknak. Kapott többek közt egy fekvő párnát aminek a közepén egy tappancs minta van. Nagyon cuki. De majdnem nem vettük meg, mert összevesztem apuval azon hogy a fekvőpárna vagy a kosár legyen. De én nyertem az érveléseimnek köszönhetően.

Este megvacsoráztunk, aztán felmentem a szobámba és bekapcsoltam a gépem. Facebookon kaptam egy csomó felkérést. Honnan tudja mindenki ki vagyok? Habár a hírek mindig gyorsan terjednek. Visszajelölgettem az emberkéket, aztán megnéztem a mailjeimet.

Hirtelen csörgött a telefonom. Stell volt az. Ő a barátnőm a régi sulimból. Megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot és nem hagyjuk, hogy a távolság megszakítsa a barátságunkat.

Gyorsan felvettem.

– Szia Stell! Már hiányzol!-kezdtem rögtön.

– Helló Sall! Nekem is te! Milyen volt az első nap? Túlélted?-kérdezte.

– Igen! Megismerkedtem két lánnyal. Ők nagyon kedvesek. Szerintem jó barátnők leszünk.

– Az klassz! Éééés valami jó pasi van a láthatáron?-érdeklődőtt. Mit is vártam tőle.

– Hát ami azt illeti a padtársam elég jól néz ki.-kuncogtam.

– Akkor hajts rá!-mondta egyértelműen.

– Héé! Olyannak ismersz?

– Őszintén?

– Na jó erre inkább ne válaszolj!-mind a ketten elnevettük magunkat.

Még egy ideig beszélgettünk aztán elköszöntünk egymástól. Én pedig lefeküdtem.

Hajnali kettőkor kaparászást hallottam az ajtónál. Coopernek pisilnie kellett. Így felkeltem és kiengedtem. Ezek után visszafeküdtem, de egy fél óra múlva újra felébresztett Cooper mert nyüszített. Nem volt neki jó alvóhely a párna, így felraktam magam mellé az ágyra. Itt végre elszundikált.